Fogyasztóvédelmi tájékoztató

Fogyasztóvédelmi tájékoztató a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

Jelen tájékoztatóban foglalt jogok és kötelezettségek akkor vonatkoznak Önre, ha Ön a jelen tájékoztatóban megjelölt vállalkozással, mint fogyasztó kötött szerződést. Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerint a „szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.”

1. Szerződéskötést megelőző általános tájékoztatás

a)  Jelen tájékoztató Frech Irén egyéni vállalkozóval történő távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó lényeges feltételeket és információkat, valamint a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza.

b)  A vásárolt termék lényeges tulajdonságairól való tájékoztatást https://www.pipiterviraguzlet.hu/ weboldalon az adott termék termékleírásában olvashatja.

c)  A vállalkozás nevét és adatait a jelen tájékoztatóval egységes szerkezetben megjelenő Általánosszerződési feltételek tartalmazzák.

d)  A szerződés szerinti termékért járó teljes ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről atermékleírásban, a vásárlás folyamán a Kosár tartalmának ellenőrzésekor, valamint a rendelésivisszaigazolásban is tájékozódhat.

e)  A szállítási feltételekről és szállítási díjakról a weboldalon tájékozódhat. A vállalkozás apanaszok kezelése során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.), valamint a jelen tájékoztatóban meghatározott előírásoknak megfelelően jár el.

f)  A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra vonatkozó információkat jelen tájékoztató tartalmazza.

g)  Frech Irén egyéni vállalkozóval szembeni fogyasztóvédelmi igénye esetén békéltető testülethez is fordulhat. Frech Irén egyéni vállalkozó székhelye szerint illetékes békéltető testület a Somogy Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület (Somogy Megyei Békéltető Testület; Telefon: 82/501 000; E-mail: SKIK@SKIK.HU.) Az Fgytv. 20. §-a szerint a békéltető testületi eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

2.1. Elállási/Felmondási jogról való tájékoztatás

a)  Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

b)  Ön nem gyakorolhatja elállási és felmondási jogát

– a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és Ön tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

–  olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

–  olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

–  romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

–  olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniaiokokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

–  olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

–  olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás általnem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

–  olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás az Ön kifejezett kérésére keresi fel a Önt sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából (ez nem vonatkozik azokra a szolgáltatásokra, vagy termékekere, amelyet az Ön által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínál a vállalkozás);

– lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Ön a csomagolást felbontotta;

–  hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

–  nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

–  lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás,személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

–  a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és Ön e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási/felmondási szerinti jogát.

c) Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

d)  Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen tájékoztatóban megjelölt címre vagy ebből a célból felhasználhatja a jelen tájékoztató 4. pontjában található elállási nyilatkozat-mintát is.

e)  Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

f)  Frech Irén egyéni vállalkozónál a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.

2.2. Az elállás/felmondás joghatásai

a)  Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozás költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

b)  Ön köteles Frech Irén egyéni vállalkozó számára legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

c)  A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.

d)  Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az atermék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

3. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

3.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön Frech Irén egyéni vállalkozó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő az adott termék mellett kerül a honlapon feltüntetésre, de legalább egy év.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással (azaz Frech Irén egyéni vállalkozóval) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást Frech Irén e.v. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

3.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a 3.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

3.3. Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Tekintettel az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletre, minden 10.000,-Ft eladási ár feletti fent jelölt Korm. rendelet mellékletében megjelölt termékért az Ön részére történő átadás napjától számított 1 évig Frech Irén egyéni vállalkozó jótállásra köteles.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Ön a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet szerint kijavítási vagy kicserélési igénnyel, továbbá árleszállítási és elállási igénnyel élhet a kellékszavatosságnál meghatározottak szerint az alábbi eltérésekkel:

–  A jótállási igény érvényesítésének időtartama egy év, amelynek elmulasztása jogvesztéssel jár. (A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.)

–  A jótállás teljes időtartama alatt Frech Irénnek kell bizonyítani, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

–  A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.

–  A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. (Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik.)

–  Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Frech Irén egyéni vállalkozó a fent jelölt Korm. rendelet melléklete szerinti termékek esetén köteles jótállási jegyet átadni, amelynek pontos adattartalmára a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet 3. §-a tartalmaz előírásokat. (A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetők.)

A szavatossági és jótállási igények rendezésére egyebekben a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet előírásai az irányadók

4. Elállási nyilatkozatminta

Elállási nyilatkozatminta a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett:

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt: